NYELVVIZSGA A FELSŐOKTATÁSBA KÉSZÜLŐ DIÁKOKNAK

Mit jelent a "kötelező nyelvvizsga" a felvételihez?

A kormány 2014 decemberében jelentette be, hogy 2020-tól a felsőoktatásba történő felvétel alapfeltétele lesz a legalább B2 szintű, általános nyelvi, komplex nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű okirat. Ugyan a bejelentést azóta rengeteg tiltakozás követte, az Emberi Erőforrások Minisztériuma többször megerősítette, hogy nem halasztják el a rendelkezést, így jövőre már csak legalább középfokú nyelvvizsgával lehet majd a felsőoktatásba jelentkezni.

Mi jelent ez számodra?

Ha jövőre, vagy azután szeretnél egyetemen vagy főiskolán tanulni, akkor már csak úgy jelentkezhetsz, ha megszerezted a legalább középfokú (B2 szintű), komplex nyelvvizsgát valamilyen idegen nyelvből. Ha még nincs nyelvvizsgád, érdemes mielőbb elkezdeni a felkészülést, hogy időben megszerezd a bizonyítványt, és jelentkezni tudj a felsőoktatásba!

HA MÁR VAN B2 SZINTŰ NYELVVIZSGÁD

Ha már van B2 (korábban "középfokú") szintű komplex (írásbeli és szóbeli) nyelvvizsga bizonyítványod amit az ECL, ORIGÓ, vagy hasonló államilag elfogadott nyelvvizsgaközpont állított ki, akkor jelentkezhetsz a felsőoktatásba! 

Érdemes lehet esetleg számodra C1 ("felsőfokú") komplex nyelvvizsga megszerzésével többletpontokat gyűjteni.

HA MÉG NINCSEN B2 SZINTŰ NYELVVIZSGÁD

Ha még nincs B2 (korábban "középfokú") szintű komplex (írásbeli és szóbeli) nyelvvizsga bizonyítványod, akkor ezt

meg kell szerezned, ha a felsőoktatásba szeretnél jelentkezni.

Jelenlegi nyelvi szintedtől függően ez akár hónapokba is telhet, érdemes mielőbb megkezdeni a vizsgára való felkészülést! Olvass tovább: 

Hogyan kezdj hozzá?

1. LÉPÉS:

SZINTFELMÉRÉS

Mérd fel, hogy mi a jelenlegi nyelvi szinted. 

A nyelvi szintekről bővebben ITT olvashatsz.

2. LÉPÉS:

TERVEZÉS

Jelenlegi szintedtől függően, egy tanár vagy nyelviskola segítségével tervezzétek meg, hogy hány óra tanulásra van szükséged a B2 szint eléréséhez.

 

 

A szintedtől függően mi meg tudjuk mondani, hány óra tanulásra van szükséged, és hogyan tudsz felkészülni a sikeres vizsgára.

3. LÉPÉS:

VÁLASSZ EGY VIZSGÁT

 

Válassz egy nyelvvizsgát, és jelentkezz rá a jelentkezési határidőig.

Itt bővebben olvashatsz a következő vizsgákról:

ECL nyelvvizsga 

ORIGÓ nyelvvizsga

 

Ha a Novoschoolnál szeretnél vizsgázni, segítünk a jelentkezésben.

 

4. LÉPÉS:
TANULÁS

Kezdj el mielőbb tanulni, és felkészülni a vizsgára!

 

A Novoschool több felkészítő tanfolyamot is indít 2019 nyarán és őszén, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen emiatt izgulnod.

Tanfolyamaink listáját lent megtalálod.

Kezdd el a folyamatot egy ingyenes szintfelmérővel ITT.

További információ az ECL és az Origo nyelvvizsgákról

Nyelvvizsga felkészítő tanfolyamaink - 2019 nyár

* A tanfolyamok indításához a minimális létszám: 6 fő

Ismerd meg iskolánkat és tanárainkat:

Novoschool: 

  • a 2013. évi LXXVII. törvény értelmében felnőttképzést folytató intézmény. Nyilvántartási számunk: E-000665/2014.

  • a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete (NYESZE) által minősített és ajánlott nyelviskola.

  • több mint 28 év tapasztalat a nyelvoktatásban egyéni, csoportos, és vállalati ügyfelek számára.

  • az ECL és Origó nyelvvizsgák akkreditált vizsgahelye, két évtized tapasztalattal a nyelvvizsgákra való felkészítésben.

  • részt vettünk az államilag finanszírozott nyelvi programokban, mint például a TÁMOP (2013-ban, 86%-os nyelvvizsga sikeresség), Diplomamentő I (2015, 74%-os nyelvvizsga sikeresség) és a jelenleg is tartó Diplomamentő II. 

Tanáraink:

  • jól képzett, tapasztalt, gondosan kiválasztott, minősített, diplomás tanári kar

  • ECL és Origó nyelvvizsgákra való felkészítési gyakorlattal és tapasztalattal

Bővebben a Novoschool-ról

Készen állsz a nyelvi szinted felmérésére? 

KLIKK IDE A KEZDÉSHEZ!

Ismersz valakit akinek még szüksége lehet a nyelvvizsgára? Szólj nekik is!  

1091 Budapest, Üllői út 63. | Tel.: 215-5480 | fax: 215-5488 | e-mail: info@novoschool.hu

Felnőttképzési Nyilvántartási szám: E-000665/2014 | Cgj: 01-09-065896 | Asz.:10331361-2-43 | Bankszámlaszám: MKB Bank 10300002-20318024-00003285

Adatkezelési tájékoztató  © 2019 NovoSchool 

  • w-facebook